Sokan tapasztalhattuk már, hogy valakihez erős kötődést érzünk, miközben a kapcsolat a valóságban soha nem teljesedett ki. Nem volt valódi párkapcsolat, mégis nehéz és fájdalmas érzés elengedni a másikat. Olyan érzés lehet, mintha a lelkünk kapaszkodna valamibe, ami valójában nem is létezett, de mégis fogva tart és akadályozza, hogy tovább lépjünk az életben.

Ebben a cikkben arról lesz szó, hogy miért olyan nehéz elengedni egy kapcsolatot, ami valójában meg sem történt. Miért ragaszkodunk az illúzióhoz, miért köt erősebben a lehetőség és a remény, mint maga a valóság. És ez hogyan kapcsolódhat a gyermekkori vágyakhoz és hiányérzetekhez.

Amikor egy nem létező kapcsolat is valóságosnak tűnik

Sokszor nem a ténylegesen megtörtént kapcsolatok azok, amelyeket nehéz elengedni, hanem azok, amelyek igazából soha nem teljesedtek ki. Lehet, hogy csak néhány találkozásról volt szó, egy beszélgetés vagy egy lelki kapcsolódás-élmény volt – de a szívünkben mégis kapcsolatként éltük meg. Ez a „majdnem kapcsolat” sokszor erősebbnek érződhet, mint egy valódi kapcsolat, mert tele van vágyakkal, lehetőségekkel és az elképzelt jövőbeni képekkel.

Ha egy ilyen kapcsolódást elveszítünk, akkor valójában nem azt veszítjük el, ami a valóságban történt, hanem azt, amit önmagunkban felépítettünk róla.

Ragaszkodunk egy képhez, egy elképzelt ideálhoz. A „mi lehetett volna, ha…” érzése is nagyon meghatározó lehet ebben. És éppen emiatt sokkal fájdalmasabb lehet elengedni, hiszen a lehetőség mindig ott van és nem tudhatjuk, hogy a „mi lett volna ha” valóban megtörténik-e egyszer – ha elég sokáig várunk rá – vagy sem.

Gyakran a legérzékenyebb és legmélyebben érző emberekkel fordul elő ez az állapot, akik képesek meglátni a másikban a potenciált és a lehetséges jövőt. De a potenciál és a valóság két teljesen külön dolog. És amíg nem tanuljuk meg különválasztani őket, addig belecsúszhatunk az illúzióvilágokba, amelyek elvonják a figyelmünket a valóságról és annak a lehetőségétől is megfosztanak, hogy egy valóban kompatibilis partnert találjunk.

Az illúziók teremtése és a limerence érzés

A limerence egy „megszállott”, idealizált szerelemállapot, amikor valaki beleszeret egy illúzióba. A limerence-ben élő ember nem a másikat látja, hanem a saját projekcióját, a vágyait, fantáziáit, gyermekkori hiányait vetíti ki a másik személyre és ehhez ragaszkodik.

Fontos tudni, hogy akkor kapcsolódunk a saját teremtő erőnkhöz, ha a jelenben és a valóságban vagyunk.

A limerence állapot pedig eltorzítja a realitásérzéket: mintha párhuzamos valóságban élnénk, ami lehet szebb vagy teljesebb – csak éppen nem valós.

A fantázia teremtés visszautal a gyermekkori vágyakozásainkra, amikor elképzeltük, hogy milyen lenne, ha egyszer megkapnánk azt a szeretetet, figyelmet vagy biztonságot, amit akkor hiányoltunk. Felnőttként viszont már nem vagyunk kiszolgáltatva. Mégis, vannak helyzetek, amelyek újra előhozhatják a gyermeki hiányokat és gyermeki állapotba raknak.

Ez addig történhet, amíg tudatosítjuk a belső hiányokat és betöltjük őket. Ezután a fantázia szertefoszlik, hiszen a gyermekből átlépünk a felnőttbe.

A limerence állapot lehet az oka annak, hogy a fizikai valóságban minden szétcsúszik és nem történik valódi kapcsolódás, hiszen nem valóságban vagyunk, hanem a saját magunk által teremtett illúziókban.

Erre az állapotra mondhatjuk azt is, hogy a lelki sérüléseink és belső hiányaink „ragasztóként” működnek, amelyek összekötnek minket. Ha ezeket tudatosítjuk, akkor tudunk kilépni az illúziókból és visszatérni a valóságba.

Lelki kapcsolódás érzése és a fizikai valóság

Előfordulhat, hogy érzünk egy erős lelki kapcsolódást egy adott személyhez. Lehet köztünk ismerősség érzése, ikerláng-élmény vagy lelkitársi érzés, de ez önmagában még semmit nem jelent.

Ha nem tudunk egy szinten kapcsolódni egymáshoz, ha nem működik a kommunikáció, ha folyamatos minden félremegy, akkor a lelki kapcsolódás nem tud kiteljesedni a fizikai valóságban. Ez sok esetben pontosan arra tanít, hogy képesek legyünk felismerni a valódi kapcsolódást.

A lelki kapcsolódás lehet valós, de ez még nem jelenti azt, hogy kompatibilisek vagyunk egymással. Hiszen mindenki máshol tart a lelki fejlődésben és nem biztos, hogy együtt tudunk fejlődni. Van, aki még nem áll készen arra, hogy szembenézzen a tudattalan kapcsolódási mintáival vagy nem szeretne foglalkozni a belső munkával, ami szükséges lenne egy harmonikus kapcsolathoz. Ezért a fizikai síkon folyamatos lehet a feszültség, a huzavona, elbeszélünk egymás mellett és nem értjük meg igazán egymást.

A lelki kapcsolódás pedig megtévesztő tud lenni, hiszen fenntartja a ragaszkodást. Ha egyértelműen érzünk egy kapcsolódást, akkor azt gondolhatjuk, hogy biztosan működne is, hiszen nem véletlenül érezzük. Viszont fontos ránézni arra, hogy mennyire valós a kapcsolódás, amit megélünk. Valóban létezik vagy csak szeretnénk, hogy létezzen. A valóságot látjuk, vagy csak a potenciált?

Miért olyan nehéz elengedni a potenciált?

Előfordul, hogy abba a képbe szeretünk bele, aki a másik lehetne, akivé válhatna. Ez a potenciál – a jövőbeli verzió az, amit rajta tart a képzeletbeli horgon. Hiszen a potenciál mindig jelen van és lehetséges. De a jelen valóságban nem tudhatjuk, hogy valaha is megtörténik-e.

Miért olyan nehéz elengedni egy kapcsolat lehetőségét?

• A remény fenntartása – a belső gyermek úgy érezheti: „ha kivárom, akkor egyszer majd megkapom, amit szeretnénk és amire mindig is vágytam”.
• Az érzelmi befektetés – ha már rengeteg energiát raktunk a kapcsolódásba – vagy a kapcsolat fantáziájába – akkor nehéz lehet szembenézni azzal, hogy mindez hiábavaló volt.
• A lelki kapcsolódás érzése – ha érzünk egy megmagyarázhatatlan kötődést és mélyebb lelki kapcsolódást, akkor azt érezhetjük, hogy ez sorsszerű találkozás és bizosan „el van rendelve”.
• Gyermekkori hiányok – ha gyermekkorban nem kaptuk meg az érzelmi biztonság érzését, nem tapasztaltunk biztonságos kötődést, de közben végig vágytunk rá, akkor a belső hiányokat egy kapcsolattal próbáljuk betölteni. Ha gyermeki én-állapotokból működünk, akkor belecsúszhatunk a gyermeki kiszolgáltatottság állapotába, amikor vágytunk valamire, de nem kaptuk meg. Ez is az alapja a fantáziavilágok teremtésének.
• A félelem az ürességtől – ha elengedjük a reményt, akkor szembe kell néznünk a hiányérzettel, ami előhozza a veszteség érzését. Ez a veszteség pedig az, ami már alapvetően is bennünk van, de nem biztos, hogy tudatában vagyunk. Könnyebb kapaszkodni a potenciálba, mint elfogadni, hogy egy bizonyos személytől nem kaphatjuk meg azt, amire vágyunk. Ha ezt elfogadnánk, az előhozza a fájdalmat és újabb csalódást okoz.

Az üres kút tanítása

A potenciál és a remény elengedése olyan érzés, mintha egy üres kút mellett állnánk, abban reménykedve, hogy egyszer majd adni fog vizet. A legnagyobb fájdalom annak a beismerése, hogy ez a kút üres és soha nem fog megtelni. Vagyis amit szeretnénk, azt nem kapjuk meg, hiába várunk és hiába ragaszkodunk hozzá.

A lelki gyógyulás pedig ott kezdődik, hogy elfogadjuk: a kút, ami mellett várakozunk, üres. Ha ezt felismerjük és elfogadjuk, akkor tudjuk megtalálni azt a forrást, ami már valóban táplálni fog.

Amíg ragaszkodunk egy lehetőséghez, addig folymatosan szomjazni fogunk. És soha nem tudhatjuk – lehetséges, hogy éppen karnyújtásnyira ott van egy kút, ami bőségesen el tud látni vízzel. Amíg viszont az üres kúttal vagyuk elfoglalva, ezt nem fogjuk meglátni, hiszen a figyelmünket a hiányra rakjuk és nem a bőségre.

Az elengedés ereje

Egy lehetséges kapcsolat elengedése azért olyan nehéz, mert nemcsak a másik emberhez kötődünk, hanem ahhoz a jövőhöz is, amit vele képzeltünk el. Az elengedéssel valójában nem őt veszítjük el, hanem az illúziót, a „mi lett volna, ha” lehetőségét, ahol minden hiányunk beteljesülhetett volna. Ezért érezzük olyan erősen azt, mintha valódi kapcsolatot veszítenénk el, hiszen az érzéseink lehettek valósak, még ha a történet nem is volt az.

De a teremtő erőnk nem a potenciálban van és nem az elképzelt jövőben. Az erőnk itt és most van, a valóságban. A jelenben és a valóságban tudunk kapcsolódni önmagunkhoz és itt találhatunk olyan társat is, aki ténylegesen készen áll egy tiszta és harmonikus kapcsolódásra.