Félelem az elköteleződéstől – Miért félünk elköteleződni?
Miért félünk elköteleződni?
Az elköteleződéstől való félelem szinte minden esetben visszavezethető arra a félelemre, hogy az elköteleződésünk miatt valamit elveszíthetünk.
Attól függően, hogy mi az, ami iránt félünk elköteleződni, jelenetheti azt, hogy félünk attól, hogy önmagunkat, a szabadságunkat vagy a választási lehetőséget veszítjük el.
Aki fél az elköteleződéstől az fél döntést hozni, és legfőképpen attól fél, hogy rossz döntést fog hozni.
Lehetséges, hogy a múltban komoly következményei voltak annak, ha rossz döntést hoztunk és kialakult bennünk egy félelem aziránt, hogy döntéseket hozzunk, inkább passzivitásban maradunk és nem döntünk.
A viselkedésminták nagy része gyerekkorban alakul ki. Amikor félünk az elköteleződéstől, gyakori minta, hogy felelősséget kellett vállalnunk olyan dolgokért is, amelyek nem a mi felelősségünk voltak. Ez pedig nagy terhet és felelősséget rakott ránk.
Lehetséges, hogy tökéletességet vártak el tőlünk és nem dönthettünk rosszul. Ha mégis rossz döntést hoztunk, annak fájdalmas következményei voltak, emiatt pedig elkezdünk félni a felelősségtől és a döntésektől.
Aki fél az elköteleződéstől sem másokban sem önmagában nem tud teljesen megbízni.
Talán azért, mert amikor megbíztunk másokban, akkor elárulták a bizalmunkat. És talán pont azok az emberek, akikben a legjobban bíztunk és akikre a leginkább szükségünk lett volna.
Azt is érezhetjük, hogy az elköteleződés egyfajta csapda, amibe ha beleesünk, akkor nem tudunk kijönni belőle. Ez különösen akkor fordul elő, ha olyan kapcsolódásaink voltak, amelyek mögött volt valami hátsó szándék, valami rejtett motiváció, amit nem közöltek velünk és utólag derült ki, amikor már benne voltunk és elköteleződtünk a kapcsolat iránt.
Mi történik, ha nem köteleződünk el semmi iránt?
Ha nem köteleződünk el semmi iránt, az olyan, mintha a pálya szélén ülnénk és nézzük, ahogy a többiek a pályán játszanak, de mi magunk nem veszünk részt a játékban, mert félünk attól, hogy megsérülünk. A sérüléstől valóban megóvjuk magunkat, de ez azzal is jár, hogy soha nem vagyunk játékban.
Aki nem köteleződik el semmi iránt, az igazán semmibe nem raja bele az energiáját, ezért nem is fog sikereket elérni.
Lehetséges, hogy az elköteleződéstől való félelem mögött is van egy félelem, pl. a sikertől való félelem. Ha félünk a sikertől és emiatt nem köteleződünk el valami iránt, akkor még csak a lehetőségét sem adjuk meg annak, hogy valaha is sikeresek legyünk, ezzel szabotáljuk saját magunkat.
Megóvjuk önmagunkat a hibázás lehetőségétől és a fájalomtól, de nem csak a fájdalmat zárjuk ki, hanem a boldogság lehetőségét is.
És ez előbb-utóbb elvezet a „mi lett volna ha” kérdésekig.
Mi lett volna ha elköteleződök önmagam iránt?
Mi lett volna, ha elköteleződők a célom iránt?
Mi lett volna, ha elköteleződők az élet iránt?
Ekkor szembesülhetünk a megbánás és a neheztelés érzésével, mert nem tettünk meg dolgokat a félelmeink miatt. És talán elszalasztottunk olyan lehetőségeket is, amelyek csak egyszer jönnek egy életben.
Az elköteleződéstől való félelem olyan mint egy soha véget nem érő menekülés önmagunk elől és a felelősség válallása elől. Minden okunk megvan arra, hogy ne köteleződjünk el, ha a múltbéli tapasztalok alapján megtanultuk, hogy féljünk a felelősségtől és a döntésektől. Viszont fontos tudatosítani, hogy mi az, ami elől valójában menekülünk és mi az, amit veszíthetünk azzal, ha fenntartjuk ezt a félelmet.
A szabadság illúziója
Sokan azt gondolják, hogy a szabadság egyenlő azzal, hogy semmiért nem vállalunk felelősséget, és nem köteleződünk el semmi iránt, ez viszont nem a szabadságot jelenti.
A szabadság nem az elköteleződés hiánya, a szabadság azt jelenti, hogy szabadon megválasztom, hogy mi az, ami iránt elköteleződöm.
A szabadságban benne van a szabad akarat, tehát az az érzés, hogy nálam van a döntési jog és nálam van a teremtő erő, amit tudatosan használok.
Ha nincs elköteleződés nincs tudatos teremtés
Ha nem köteleződünk el semmi iránt, akkor valójában nem aktív cselekvői és teremtői vagyunk az életünknek, hanem csak passzivitásban végignézzük, ahogyan megtörténik.
Nem nálunk van a teremtő erő, hanem másoknál. Mások döntenek helyettünk, amiért őket fogjuk hibáztatni. Miközben végig volt döntési jogunk, csak nem éltünk vele.
Ha a múltban olyan emberek iránt köteleződtünk el, akik fájdalmat okoztak, akkor szükséges, hogy ezeket a fájdalmakat, veszteségeket tudatosan feldolgozzuk és megtanuljunk újra bízni másokban és önmagunkban is. Ez nehéz feladatnak tűnhet, ha az élet folyamatosan a padlóra küldött. De ha teljesen őszinték vagyunk önmagunkhoz, akkor eljutunk arra a megállapításra, hogy nem éri meg úgy leélni az életünket, hogy soha semmi iránt nem köteleződünk el, mert ezzel nemcsak a fájdalmat kerüljük el, hanem a boldogságot is.
